1024 Budapest

Margit krt. 47-49. VI/5.

36 1 793-5676

Borsos Endre, projektvezető

interregioforum@gmail.com

innovatív megoldások az oktatásban

Partnertalálkozó, Kémes

Dátum

A projekt ütemtervének megfelelően 2020. március 6-7. között lezajlott a soron lévő nemzetközi szakmai találkozó és a projekt partnerek találkozója. Az eseményeknek az Új Esély Egyesület szervezésében a Kémesi Általános Iskola adott helyet Magyarországon, Baranya megyében.

Kémes egy nagyon pici község az Ormánságban, mindössze nagyjából 500 lakossal. A Munkácsy Albert Általános Iskola az alacsony lakosságszám ellenére működik, többek között sok hátrányos helyzetű tanulónak adva tudást, ismereteket és reményt az előrehaladásra.

A találkozón a résztvevők áttekintették a projekt eddigi eredményeit, és megállapodtak a következő időszak feladataiban.

A szakmai találkozó keretében a fejlesztők bemutatták a tartalom-fejlesztői felületét, amit a résztvevők azonnal ki is próbáltak: néhány matematika feladatot közösen digitalizáltak hoztak létre és illesztettek az applikációba, így kellőképpen felkészültek arra, hogy lakóhelyükre visszatérve a digitális tartalmak fejlesztését egyénileg folytathassák. Ehhez a feladathoz a fejlesztők folyamatos on-line supportot, meetingeket és egyedi elérhetőséget is biztosítanak.
A pilot oktatás ütemezésében sikerült megállapodni, és kijelöltük a feladatokat a technikai támogató csapat részére.

Köszönjük szépen a szíves vendéglátást az Új Esély Egyesületnek és a Kémesi Általános Iskolának!